hétfő, 02 május 2016 15:15

Lakossági felhívás - épületek tűzvédelmi használati előírásai

Tisztelt Polgármester Asszony/ Úr!


Értesítem, hogy a háromszintesnél magasabb és tíznél több lakást vagy üdülőt tartalmazó épületek esetében 2016. március 31-ig kellett írásba foglalni az épületek használatával kapcsolatos tűzmegelőzési szabályokat.


Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) az elérendő minimális biztonsági szintet határozza meg, a tűzvédelmi használati szabályok lényege pedig az adott épületre vonatkozó egyedi, az ott lakóktól és tartózkodóktól elvált magatartásformák összeírása.


E tűzvédelmi „házirend'' nem jelent többlet terhet azon házak esetében, amelyek már az OTSZ hatályba lépése (2015. március 5.) előtt is léteztek, mivel azokra addig is kötelező volt a tűzvédelmi szabályok írásba foglalása. Az OTSZ alapvetően műszaki tartalmú szabályozás, ezért került ki belőle az érintett előírás, így most egy másik BM rendelet alapján kellett a korábbi tűzvédelmi szabályokat újra elővenni. A még át nem adott, vagy csak a jövőben felépítendő lakóházak tekintetében pedig ki kell dolgozni a szabályokat. A tűzvédelmi szabályzat vonatkozásában a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet egy újdonságot hozott: annak tartalmaznia kell a készítője nevét és elérhetőségét, valamint a készítő aláírását.


Az érintett épületek köre némileg leszűkült; a régi OTSZ-ben a „kétszintesnél magasabb" kifejezés szerepelt, az új szabályozás pedig a „háromszintesnél magasabb és tíznél több lakó-és üdülőegységet magában foglaló épületekre, épületrészekre" vonatkozik.


A tűzvédelmi „házirend" tartalmazza az épületre, épületrészre vonatkozóan a tűzjelzés tartalmi követelményeit, az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait, a tárolásra vonatkozó előírásokat, a nyílt láng használatára és a dohányzásra vonatkozó korlátozásokat, a tüzelő- és fűtőberendezések, továbbá az elektromos berendezések használatának előírásait, a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó szabályokat, a lakók, illetve az ott-tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára vonatkozó előírásokat.


Kérem, a fenti tájékoztatást a helyi lakásszövetkezeteknek közvetlenül, illetve közvetve (a helyben szokásos módon - kábeltévé, internet, újság, szórólap útján) eljuttatni szíveskedjen.

 

Miskolc, 2016. április 21.


Lipták Attila tűzoltó dandártábornok
tűzoltósági tanácsos
megyei igazgató

ugyintezes

menu-logo